Home » Dalmácia, apartmanok, featured, headline, nyaralóházak, általános

Öko-etnofalvak a falusi turizmus fellendítéséért

20 November 2009 No Comment

A falusi turizmus fellendítése érdekében öko-etnofalvak kialakításába fogtak Hvar szigetén. A projektbe a szigeten található összes város és falu bekapcsolódott. Split-Dalmácia megye az adriai határközi együttműködéssel létrehozott IPA-program által igénybe vehető támogatáshoz is ezt a projektet kívánja javasolni. A programhoz – amelynek keretében a régi, elhagyott falvak kőből épült házait felújítják, majd beillesztik őket a sziget egyedi idegenforgalmi kínálatába – Hvar, amely Velo és Malo Grablje, Brusje és Zoraće felújítását végzi, Stari Grad, amely Mala Rudina felújítását kezdeményezte, és Jelsa, amely Humac térségében végzi felújítási munkáit, mellett nemrégiben Sućuraj is csatlakozott. Érdemes megemlítenünk azt is, hogy 2007-ben éppen Hvar szigete volt annak a falusi turizmusról tartott első országos konferenciának a házigazdája, amelyen, Split- Dalmácia megye javaslatára, elfogadták az öko-etnofalvak felújítását is tartalmazó nyilatkozatot. A nyilatkozatot 16 horvátországi megye írta alá, és reményeik szerint az a Horvát Országgyűlés is rövidesen jóváhagyja.

Válaszolhat!

You must be logged in to post a comment.