cikkek a apartmanok kategóriából
Dalmácia, apartmanok, featured, headline, nyaralóházak, általános »
A falusi turizmus fellendítése érdekében öko-etnofalvak kialakításába fogtak Hvar szigetén. A projektbe a szigeten található összes város és falu bekapcsolódott. Split-Dalmácia megye az adriai határközi együttműködéssel létrehozott IPA-program által igénybe vehető támogatáshoz is ezt a projektet kívánja javasolni. A programhoz – amelynek keretében a régi, elhagyott falvak kőből épült házait felújítják, majd beillesztik őket a sziget egyedi idegenforgalmi kínálatába – Hvar, amely Velo és Malo Grablje, Brusje és Zoraće felújítását végzi, Stari Grad, amely Mala Rudina felújítását kezdeményezte, és Jelsa, amely Humac térségében végzi felújítási munkáit, mellett nemrégiben Sućuraj is …
apartmanok, featured, headline, általános, útikönyv »
Varasd megye úgy döntött, hogy a térség különleges ételeit, gazdag gasztronómiai örökségét egyedi módon tárja a turisták elé – így születetett meg a tradicionális ételek ösvénye. A projektnek köszönhetően a turisták nemcsak megízlelhetik Varasd és környéke ételkülönlegességeit, de, a kezdeményezésben résztvevő 11 családi gazdaságnál, az elkészítésükben is részt vehetnek. A projekt célja egyrészt az idegenforgalmi kínálat erősítése, másrészt az, hogy a hagyományos termékek gyártói megismerhessék egymást. A térségben egyébként jó néhány védett terméket is gyártanak, ilyen például a varasdi káposzta, a híres varasdi köményes stangli (klipić), a méz és a …
Dalmácia, apartmanok, featured, headline, általános »
Šibenik hegyvidéki részén egészen a közelmúltig nyoma sem volt az idegenforgalomnak. Nem volt ez másképp a miljevci falvakban sem, ahol csak nemrégiben indult meg az agroturizmus. A közelmúltban jó néhány falugazdaság nyílt Pakovo Selo területén, ezután két nagy sonkakészítő műhely épült a miljevci falvakban. Ezt rövidesen új műhelyek követték, ahol mézet, olivaolajat és sajtot készítenek, ami egyúttal az agroturizmust is kiválóan előkészítette. A hét miljevci falu egyikében, Brištaniban ugyanis Ante és Danica Bačić nemrégiben megnyitotta a Peace falugazdaságot. A gazdaság a Krka folyó mellett, a nemzeti park közvetlen szomszédságában található. …
Dalmácia, apartmanok, featured, headline, nyaralóházak, általános, útikönyv »
Split-Dalmácia megyében gyönyörű tájak, és olyan falvak sokasága található, amelyek egészen napjainkig megőrizték tradicionális arculatukat, és ahol olyan programokkal várják a látogatóikat, melynek révén megismerhetik és megtapasztalhatják a helyiek múltbéli életmódját. A régióban számos falugazdaság található, ahol a turistákat nemcsak tájjellegű ételekkel várják, de a házigazdák gondosan ápolják a térségre jellemző régi mesterségeket, és számos aktív pihenési lehetőséget is biztosítanak. A környéken két öko-etnofalu található; a Vrgorac közelében, a Biokovói Natúrpark mellett fekvő Kokorići és Veliki Godinj. A turisták meg is szállhatnak itt, de kirándulási úticélnak is ideálisak. Szintén kellemes …
apartmanok, featured, headline, nyaralóházak, szállodák, útikönyv »
Isztria belső részére évről évre egyre több turista érkezik, főként olyanok, akik az érintetlen természetben, az autentikus isztriai házak csendes falai között szeretnének pihenni, ahol nem csupán a tradicionális életmódot tapasztalhatják meg, de a korszerű szolgáltatások nyújtotta kényelmet sem kell nélkülözniük. A félsziget belső része ugyanakkor kirándulásokra is kiválóan alkalmas; az ide érkezők végiglátogathatják a környéken található dombokra épült, regényes középkori erődvárosokat. Az Akropolisz-típusú városok – Motovun, Labin, Vodnjan (ez a városka nem dombra épült), Grožnjan, Hum, Oprtalj – utcácskáin kóborolva, az erődök, a régi templomok és terek megtekintése közben …
apartmanok, featured, headline, nyaralóházak, szállodák, általános, útikönyv »
Nemrégiben kezdte meg működését Karlovac városában az interaktív útikalauz, amelyet mobiltelefonon keresztül érhetnek el a látogatók. A négy folyóra épült városban járva az útikalauz telefonja képernyőjén tájékoztatja Önt a város kulturális és gasztronómiai kínálatáról, a városban zajló eseményekről, a szállásés szórakozási lehetőségekről, a tájékozódást pedig egy interaktív térkép könnyíti meg. A mobiExplore-nak köszönhetően első kézből ismerheti meg Karlovac történetét, a városból származó híres embereket, valamint a város kulturális és történelmi emlékeit. Karlovac város 50 kilométerre található Horvátország fővárosától, Zágrábtól. A város négy folyó – a Korana, a Kupa, a Mrežnica …
apartmanok, featured, headline, nyaralóházak, általános, útikönyv »
Hagyomány, természeti kincsek, sok-sok aktív pihenési lehetőség és gazdag gasztronómiai kínálat – ezt kínálja a Horvátország keleti részén fekvő Baranya régió. A régió egyik legjelentősebb idegenforgalmi szereplője a Bilje Plus Agroturisztikai Társulás. A társulás elsősorban a falusi, az egészségügyi, a konferencia- és a sportturizmus terén kínál szolgáltatásokat, és eddig több mint tízezer főt látott vendégül, főként külföldről. A társulás öt, összesen ötven szállásegységet kínáló objektumot tart fent, amelyet a társulás tagjai turistáknak adnak ki. Emellett a társulás kiemelt figyelmet fordít a hagyományok ápolására, az egészséges étkezés és a rekreációs lehetőségek …
Dalmácia, apartmanok, featured, headline, útikönyv »
Šibenik kétarcú város, amely a jól ismert a történelmi és kulturális nevezetességek mellett természeti nevezetességekkel is elkápráztatja látogatóit. Akár járt már Šibenikben, és megcsodálta a város emlékműveit, akár csupán először jár a városban, feltétlenül érdemes megnéznie a város másik arcát. A Szent Lőrincről elnevezett középkori kolostorhoz tartozó mediterrán kert Šibenik történelmi óvárosában található. A kert immár két éve látogatható, és változatlan intenzitással vonzza a turistákat. A felújítás 2007 végén fejeződött be, ahol több, mint száz éves elhanyagolás után végre helyreállították a kertet. A középkori kolostor mediterrán kertjének felújítását Dragutin Kiš, …
apartmanok, featured, headline, általános »
A Dvori od Škrapi luxusapartmanok Motovun közvetlen közelében, pontosan az Isztriai-félsziget közepén várják vendégeiket. Ezek a kőből épült, rusztikusan berendezett villák elsősorban azoknak a vendégeknek ajánlottak, akik a populáris üdülőhelyek zajától távol, luxuskörülmények között szeretnének pihenni, élvezve az Isztriai-félsziget változatos idegenforgalmi kínálatát. A luxusszínvonalú üdülőtelepen – amely Porečtől 20 km, Rovinjtól 30 km, Trieszttől pedig 60 km távolságra helyezkedik el – négy ház található, amelyeket a legfontosabb isztriai ételspecialitásokról neveztek el (Hiža od Šparug/Skute/Fritaj/Teran). A Dvori od Škrapi üdülőtelep egész évben várja vendégeit. Az épületek belső terét a helyi hagyományokkal …
apartmanok, featured, headline, nyaralóházak, általános, útikönyv »
A szép tájak, a változatos gasztronómiai és borkínálat, valamint a híres vendégszeretet mellett Szlavónia és Baranya gazdag történelmi öröksége és hagyománykincse is sok-sok értéket rejt. Az Aranyfonálnak köszönhetően a Horvátország keleti részére érkező turisták még közelebbről ismerhetik meg ezeket az értékeket. A Županjai Idegenforgalmi Közösség munkatársai által kezdeményezett projekt tulajdonképpen egy különleges kirándulóútvonal, amely tíz darab, Vukovár-Szerémség megye és Brod-Szávamente megye területén található települést köt össze 60 km hosszan. Az Aranyfonál Županja, Štitar, Babina Greda, Cerna, Šiškovci, Gradište, Bošnjaci, Vrbanje, Drenovci és Kruševica településen húzódik végig. Ezeken a településeken csaknem …







